Post by bm4 on Aug 17, 2004 4:45:07 GMT -5
Levél utószóval
Népszabadság • Eörsi István • 2004. augusztus 17.
Eörsi István író, az SZDSZ Országos Tanácsának tagja és a párt egyik alapítója vasárnap közölte, hogy kilépett a Szabad Demokraták Szövetségébõl, és errõl levélben értesítette Kuncze Gábor pártelnököt.
Kuncze Gábornak, a Szabad Demokraták Szövetsége elnökének
Kedves Gábor,
mint tudod, már régóta nem értek egyet a Szabad Demokraták Szövetségének irányvonalával. Vagy tán nem is az irányvonalával, hanem a lényével. Hogy profán hasonlattal éljek: miként gondoljak egy nõre, aki valamikor tetszett nekem, de most már évek óta folyvást rágógumit õrölnek a fogai? Kihúzza jó hosszan a szájából a nyálas izét, aztán visszapöccenti, és vihog. A társaságban nagyokat böfög, és egy-egy sikeres hangkombináció után ezt mondja: "pardon". Újabban már ezt sem mondja, hanem kijelenti, hogy ez így természetes és így helyes.
Amióta az OT nem teljes egészében választott testület, mert tagjai felerészt egzisztenciálisan is függnek a pártvezetéstõl, mint a párt tisztségviselõi, akik nem választás folytán, hanem hivatalból jutnak szavazati joghoz, az SZDSZ-ben a döntések szintjén formálissá vált a demokrácia. Ez a pártvezetésnek korlátlan és ellenõrizetlen hatalmat biztosít.
Nem csak szervezetileg, politikailag sem értek egyet számos ponton a párt irányvonalával. Az adócsökkentési demagógia például az idegeimre megy. Elõször is: csak annak az adója csökkenthetõ, aki fizet adót. A legszegényebbek eleve kimaradnak az SZDSZ szociális gondoskodásából. Másodszor: az általunk szorgalmazott adórendszer következetesen a gazdagabbakat részesíti elõnyben, a szociális érzék tehát nem csak a legszegényebbekkel kapcsolatban nem mûködik, hanem általában a kisemberek tömegeivel kapcsolatban sem. Harmadszor: a sok adócsökkentési szövegeléssel egy idõben folyamatosan nõ az adóteher. Tavaly még 12%-ot kellett adóznom a mûvészi alkotó munkáért kapott jövedelem után, az idén 15%-ot. Mások más példákat sorolnának fel, ha szükséged volna példákra, de hát mindezt te sokkal jobban tudod nálam.
A kormány SZDSZ által támogatott külpolitikai irányvonalával szemben is van fontos kifogásom. Mindenki tudja, hogy az iraki háború hazugságokra épült fel, felerõsítette és világszerte egybehangolta a terrorizmust, rontott az emberi jogok helyzetén Amerikában és másutt is, és most már a felszabadított Irakban küszöbön áll a népfelkelés. Az amerikaiaknak vagy a tisztes kivonulás módozatain kell törni a fejüket, vagy népirtásra kell rászánniuk magukat. Ha ez utóbbi opciót választják, új vietnami kudarc vár rájuk. Kitartani a hazugságon és alkalmatlanságon százszor rajtakapott Bush mellett a szovjet alávetettség évtizedei során megszokott szervilitásból: ez szépen harmonizál a miniszterelnök múltjával, de nehezen hozható összefüggésbe a demokratikus ellenzék hagyományaival.
Mindezek miatt azonban nem léptem ki a Szabad Demokraták Szövetségébõl, mert annyira megvetem a magyarországi jobboldal legtöbb vezetõjének és firkászának erkölcsi silányságát, gátlástalanságát, és a magyar múlt legundorítóbb posványaiba süppedt korszerûtlenségét, hogy úgy éreztem: szükségem van arra, hogy szervezett keretek között is fellépjek ellenük. Az utolsó ügyvivõi testületi üléssel azonban elkezdõdött a párttörténet új korszaka, és ebben az új történetben már nem tudok részt venni.
Eredendõ bûnünk, a Tocsik-ügy legalább megrázta azokat, akik ránk hozták azt a szörnyûséget. A felelõs személyek legalább megértették, hogy mit tettek és mi forog kockán. Aztán jöttek - már a kormányzati hatalom logikája folytán is - kisebb-nagyobb aljasságok, unfairségek, lakásbulik, nyerészkedések, Habsburg Intézet, a hatalommal való visszaélés cirkuszi mutatványocskái, amelyeket a tettesek megúsztak valahogyan, mindenesetre anélkül, hogy a párt vezetõ testülete jóváhagyta volna unfairségüket. Most azonban - elõször a szabad demokraták történetében - az Ügyvivõi Testület arra az álláspontra helyezkedett, hogy a legalitás és a moralitás szférája egybeesik, vagyis ami törvényes, az egyben erkölcsös is. Amikor az SZDSZ jóváhagyta, hogy Medgyessy miniszterelnök maradhasson, holott eltitkolta ügynökmúltját, akkor legalább nem állította azt, hogy Medgyessynek ez a tette morálisan nem kifogásolható. Különféleképp értékelhetõ taktikai kompromisszumot kötött koalíciós partnerével, de magát a konfliktust kiváltó tettet nem helyeselte erkölcsileg. Most azonban az ügyvivõi testület kijelentette, hogy Wekler csupán törvényes lehetõségeivel élt, amikor egyéb lukratív kópéságok elkövetésén kívül 240 millió forint vissza nem térítendõ állami támogatást vágott zsebre. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy erre törvényes lehetõségei sem voltak, mert a parlament elnöke és elnökhelyettese e funkcióján kívül egy 14 év óta érvényben lévõ törvény értelmében más keresettel járó foglalkozást nem vállalhat. De engem elsõsorban nem a törvényszegés ráz meg, hiszen erre sor került eddig is. Arra azonban még nem került sor, hogy pusztán a legalitásra hivatkozva (ebbõl a szempontból egyre megy, hogy jogosan-e vagy jogtalanul) erkölcsi jóváhagyásban részesítsenek egy visszataszító cselekedetet. Közben pedig Wekler nem is annyira azt kiabálja, hogy "ártatlan vagyok!", hanem inkább azt, hogy "Orbán Viktor felesége is ugyanilyen mocsok!" meg "Font Sándor, Demeter Ervin, Mádi László is ugyanilyen mocsok!" Ez az épületes látvány gyanúval tölt el: egyik-másik tisztelt ügyvivõ talán szintén el akarja kerülni, hogy Wekler vele kapcsolatban is rikkantson ezt-azt.
Petõ Iván egy interjúban (168 Óra, augusztus 5.) a párton belüli ellenzékrõl szólva egyebek közt azokról is beszél, akik "kekeckedni, kritizálni szeretnek, nem besimulni a többségbe." Petõ több éve tartó folyamatos szürkülés és kopás után ott tart, hogy elitélendõnek tekinti a kritizálási hajlamot! A párton belüli ellenzék soraiban olyan is van, mondja õ, aki "elveket képvisel, nem feltétlenül életképes politikát. Vannak, akik azért kritikusak, mert idealisták, szeretnének egy szebb, jobb világot." Belátom: elveket képviselõ emberekre, akik szebb, jobb világot szeretnének, csakugyan nincs szükség olyan pártban, ahol az Országos Tanács elnöke, egy hajdankori ellenzéki ilyesmit hablatyolhat. Ami pedig a "belesimulni a többségbe" óhajt illeti: errõl a követelményrõl és követelõirõl régen is lesújtó volt a véleményem, de most, kedves Gábor, áruld el, most, az Ügyvivõi Testület utolsó döntése után miféle többségbe simuljak bele? Abba a többségbe, amely már jó mélyen belesimult a bulis Weklerbe? Ez a perspektíva nem lelkesít, ezért inkább bánatosan meglengetem nem létezõ kalapomat. Azért eltöltöttem az SZDSZ-ben néhány jó évet is. Sajnálom, vagy ahogy a nép mondja: sorry.
Szeretettel üdvözöl,
(Eö) Pista
Budapest, 2004. augusztus 13., péntek
U.i.: Ezt a levelet neked írtam, de nem zárom ki annak lehetõséget, hogy valamilyen formában nyilvánosságra hozom.
Népszabadság • Eörsi István • 2004. augusztus 17.
Eörsi István író, az SZDSZ Országos Tanácsának tagja és a párt egyik alapítója vasárnap közölte, hogy kilépett a Szabad Demokraták Szövetségébõl, és errõl levélben értesítette Kuncze Gábor pártelnököt.
Kuncze Gábornak, a Szabad Demokraták Szövetsége elnökének
Kedves Gábor,
mint tudod, már régóta nem értek egyet a Szabad Demokraták Szövetségének irányvonalával. Vagy tán nem is az irányvonalával, hanem a lényével. Hogy profán hasonlattal éljek: miként gondoljak egy nõre, aki valamikor tetszett nekem, de most már évek óta folyvást rágógumit õrölnek a fogai? Kihúzza jó hosszan a szájából a nyálas izét, aztán visszapöccenti, és vihog. A társaságban nagyokat böfög, és egy-egy sikeres hangkombináció után ezt mondja: "pardon". Újabban már ezt sem mondja, hanem kijelenti, hogy ez így természetes és így helyes.
Amióta az OT nem teljes egészében választott testület, mert tagjai felerészt egzisztenciálisan is függnek a pártvezetéstõl, mint a párt tisztségviselõi, akik nem választás folytán, hanem hivatalból jutnak szavazati joghoz, az SZDSZ-ben a döntések szintjén formálissá vált a demokrácia. Ez a pártvezetésnek korlátlan és ellenõrizetlen hatalmat biztosít.
Nem csak szervezetileg, politikailag sem értek egyet számos ponton a párt irányvonalával. Az adócsökkentési demagógia például az idegeimre megy. Elõször is: csak annak az adója csökkenthetõ, aki fizet adót. A legszegényebbek eleve kimaradnak az SZDSZ szociális gondoskodásából. Másodszor: az általunk szorgalmazott adórendszer következetesen a gazdagabbakat részesíti elõnyben, a szociális érzék tehát nem csak a legszegényebbekkel kapcsolatban nem mûködik, hanem általában a kisemberek tömegeivel kapcsolatban sem. Harmadszor: a sok adócsökkentési szövegeléssel egy idõben folyamatosan nõ az adóteher. Tavaly még 12%-ot kellett adóznom a mûvészi alkotó munkáért kapott jövedelem után, az idén 15%-ot. Mások más példákat sorolnának fel, ha szükséged volna példákra, de hát mindezt te sokkal jobban tudod nálam.
A kormány SZDSZ által támogatott külpolitikai irányvonalával szemben is van fontos kifogásom. Mindenki tudja, hogy az iraki háború hazugságokra épült fel, felerõsítette és világszerte egybehangolta a terrorizmust, rontott az emberi jogok helyzetén Amerikában és másutt is, és most már a felszabadított Irakban küszöbön áll a népfelkelés. Az amerikaiaknak vagy a tisztes kivonulás módozatain kell törni a fejüket, vagy népirtásra kell rászánniuk magukat. Ha ez utóbbi opciót választják, új vietnami kudarc vár rájuk. Kitartani a hazugságon és alkalmatlanságon százszor rajtakapott Bush mellett a szovjet alávetettség évtizedei során megszokott szervilitásból: ez szépen harmonizál a miniszterelnök múltjával, de nehezen hozható összefüggésbe a demokratikus ellenzék hagyományaival.
Mindezek miatt azonban nem léptem ki a Szabad Demokraták Szövetségébõl, mert annyira megvetem a magyarországi jobboldal legtöbb vezetõjének és firkászának erkölcsi silányságát, gátlástalanságát, és a magyar múlt legundorítóbb posványaiba süppedt korszerûtlenségét, hogy úgy éreztem: szükségem van arra, hogy szervezett keretek között is fellépjek ellenük. Az utolsó ügyvivõi testületi üléssel azonban elkezdõdött a párttörténet új korszaka, és ebben az új történetben már nem tudok részt venni.
Eredendõ bûnünk, a Tocsik-ügy legalább megrázta azokat, akik ránk hozták azt a szörnyûséget. A felelõs személyek legalább megértették, hogy mit tettek és mi forog kockán. Aztán jöttek - már a kormányzati hatalom logikája folytán is - kisebb-nagyobb aljasságok, unfairségek, lakásbulik, nyerészkedések, Habsburg Intézet, a hatalommal való visszaélés cirkuszi mutatványocskái, amelyeket a tettesek megúsztak valahogyan, mindenesetre anélkül, hogy a párt vezetõ testülete jóváhagyta volna unfairségüket. Most azonban - elõször a szabad demokraták történetében - az Ügyvivõi Testület arra az álláspontra helyezkedett, hogy a legalitás és a moralitás szférája egybeesik, vagyis ami törvényes, az egyben erkölcsös is. Amikor az SZDSZ jóváhagyta, hogy Medgyessy miniszterelnök maradhasson, holott eltitkolta ügynökmúltját, akkor legalább nem állította azt, hogy Medgyessynek ez a tette morálisan nem kifogásolható. Különféleképp értékelhetõ taktikai kompromisszumot kötött koalíciós partnerével, de magát a konfliktust kiváltó tettet nem helyeselte erkölcsileg. Most azonban az ügyvivõi testület kijelentette, hogy Wekler csupán törvényes lehetõségeivel élt, amikor egyéb lukratív kópéságok elkövetésén kívül 240 millió forint vissza nem térítendõ állami támogatást vágott zsebre. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy erre törvényes lehetõségei sem voltak, mert a parlament elnöke és elnökhelyettese e funkcióján kívül egy 14 év óta érvényben lévõ törvény értelmében más keresettel járó foglalkozást nem vállalhat. De engem elsõsorban nem a törvényszegés ráz meg, hiszen erre sor került eddig is. Arra azonban még nem került sor, hogy pusztán a legalitásra hivatkozva (ebbõl a szempontból egyre megy, hogy jogosan-e vagy jogtalanul) erkölcsi jóváhagyásban részesítsenek egy visszataszító cselekedetet. Közben pedig Wekler nem is annyira azt kiabálja, hogy "ártatlan vagyok!", hanem inkább azt, hogy "Orbán Viktor felesége is ugyanilyen mocsok!" meg "Font Sándor, Demeter Ervin, Mádi László is ugyanilyen mocsok!" Ez az épületes látvány gyanúval tölt el: egyik-másik tisztelt ügyvivõ talán szintén el akarja kerülni, hogy Wekler vele kapcsolatban is rikkantson ezt-azt.
Petõ Iván egy interjúban (168 Óra, augusztus 5.) a párton belüli ellenzékrõl szólva egyebek közt azokról is beszél, akik "kekeckedni, kritizálni szeretnek, nem besimulni a többségbe." Petõ több éve tartó folyamatos szürkülés és kopás után ott tart, hogy elitélendõnek tekinti a kritizálási hajlamot! A párton belüli ellenzék soraiban olyan is van, mondja õ, aki "elveket képvisel, nem feltétlenül életképes politikát. Vannak, akik azért kritikusak, mert idealisták, szeretnének egy szebb, jobb világot." Belátom: elveket képviselõ emberekre, akik szebb, jobb világot szeretnének, csakugyan nincs szükség olyan pártban, ahol az Országos Tanács elnöke, egy hajdankori ellenzéki ilyesmit hablatyolhat. Ami pedig a "belesimulni a többségbe" óhajt illeti: errõl a követelményrõl és követelõirõl régen is lesújtó volt a véleményem, de most, kedves Gábor, áruld el, most, az Ügyvivõi Testület utolsó döntése után miféle többségbe simuljak bele? Abba a többségbe, amely már jó mélyen belesimult a bulis Weklerbe? Ez a perspektíva nem lelkesít, ezért inkább bánatosan meglengetem nem létezõ kalapomat. Azért eltöltöttem az SZDSZ-ben néhány jó évet is. Sajnálom, vagy ahogy a nép mondja: sorry.
Szeretettel üdvözöl,
(Eö) Pista
Budapest, 2004. augusztus 13., péntek
U.i.: Ezt a levelet neked írtam, de nem zárom ki annak lehetõséget, hogy valamilyen formában nyilvánosságra hozom.
